Foglalkozásaink során a magyar és török diákok találkozhattak a magyar népművészet jellegzetes és tradicionális motívumaival, ezek legtöbbször virágábrázolások. A virágszimbolika végigkíséri a magyar nép művészetét, a népköltészettől a bútordíszítésen át a fejfafaragásig mindenütt megtalálható. Ezek a motívumok utalhatnak férfira és nőre, kifejezhet társadalmi helyzetet, de ábrázolhat áttételesen szerelmet, nemzést, terhességet egyaránt. A leggyakrabban felhasznált díszítőelem a végtelen sok változatban előforduló rózsa és tulipán. Ezeket kiegészíthetik növényi formák, úgy, mint gránátalma, mákfej, makk és levéldísz.
Az általunk felhasznált díszek eredetileg tulipános ládák, festett bútorok, tányérok és kályhacsempék elemei voltak. Tájegység szerint a Dunántúlról származnak. Eredetük sokszor a honfoglalásig is visszavezethető, sokszor kimutatható kelet-hatás is.
Vászonra festettük ezeket a motívumokat, másrészről viszont kipróbálhatták a hímzést is, amikor a népi kézimunka hagyományát felelevenítve levendulatartó vászonzacskókat láttak el virágdíszekkel.
Egy másik foglalkozás keretében az állati bőr felhasználásával is megismerkedhettek, pásztorfűzéssel díszített karkötőt készítettek. Munka közben megtapasztalhatták, hogyan kell a bőrt vágni, lyukasztani, hajlítgatni, míg a tárgy el nem készült.
Lehetőség volt egyszerű népi hangszer elkészítésére is, ami jelen esetben inkább hangképző eszköznek bizonyult. A falusi gyerekek a természetben megtalálható anyagokat használták fel arra is, hogy a levegő áramlását kihasználva, fúvó hangszereket készítsenek. A fa, a nád, a bürök a legkiválóbb minderre. Diákjaink egyszerű dudákat készítettek.
Üvegedényeket és porcelántányérokat is festettek speciális festékkel. Ebben az esetben a különböző formájú mécsestartókat, illetve tányérokat saját elképzelésük szerint festhették ki a diákok. Érdekes volt látni a török és a magyar gyerekek munkáin kibontakozó színvilágok különbözőségét.
A csapat.
